Family as unlimited source of innovation

Innovation idea: free Parental Control App.

When you visit huge places where the risk is high that your child may get lost, in order to easily find her back all you need is to install this app which will show you the map of the building with detailed information on the location of the electric outlets.

The 2.0 version of the same app will add the map of the best Public WiFi Hotspots of the same building.

__________


Innovációs javaslat: ingyenes Szülői Felügyeleti app.

Nagyobb épületek, pl pláza családi látogatásakor, ahol fennáll a veszélye annak, hogy a családtagok szem elől tévesztik egymást, tinédzser gyermekek megtalálása a jövőben játszi könnyedséggel!! 
Mindössze ezen app installálása szükséges, mely az épület villamos tervrajza betöltésével megmutatja a helyszínen található konnektorok elhelyezkedését.
Fejlesztés alatt: ugyanezen app 2.0 verziója már az épület legerősebb nyilvános wi-fi hotspotok szerinti alaprajzát is tartalmazza.

Been there, done that..

Yesterday I enrolled my daughter, Noëmi (13) to her secondary school. 
I am having a conversation with the school administrator, if they need to know anything important about her before she starts in September. 
Me: ’She is trilingual.’ 
School: ‘Great!’
Me: ‘She is lazy as hell’.
School (understanding): ’So she is a very normal teenager. Any learning difficulties?’
Me: ‘She will claim she has it in maths – but you should not believe her. See bullet point above.’
School: ‘Of course not. We have many students who try the same trick, she will feel right at home.. Anything else we need to know?’
Me. ‘She will negotiate on everything. I mean eve-ry-thing.’
School (happily): ‘With this attitude she has already well integrated with her peers. Welcome to our school, we are very much looking forward to have her on board in September.’
_____________
Tegnap beirattam Noémit (13) a választott középiskolájába, ahova jövő évtől jár majd.
Iskolatitkár Úr kérdezi tőlem, mit írjanak a gyermek fájljába, amit esetleg érdemes róla tudniuk a szeptemberi kezdéshez. 
Én: “3 nyelvű”
Iskola: “Szuper!” 
Én: “Egy lusta dög”.
Iskola (megértően): “Tinédzser. Az volna gyanús, ha nem így volna. Van bármilyen tanulási nehézsége?”
Én: “Ő legalábbis azt fogja állítani, hogy matematikából van neki ilyenje – de önök ne higyjenek neki. Lásd előző pont.” 
Iskola (vidáman): “Oh, ezt ismerjük. Gyakorlatilag csak ilyen diákjaink vannak Bármi egyéb?”
Én: “Mindent megcsellendzsel majd. MIN-DENT.”
Ő: “Ezzel gyakorlatilag már be is illeszkedett tanulóink sorába. Nagy szeretettel várjuk Noémit szeptemberben.”

Books and their covers

My daughter (13) has recently received braces on her teeth.

She could choose between many different colours, finally ending up with a pink set.

The dentist, a lady in her 50s, gave her a big smile and confirmed that she could totally understand the colour choice, being ‘nicely girlish’.

My daughter listened to her politely, eventually remarking: 

‘It could be also a reason for my choice. 

..But actually, this is the shade of colour that best matches the anti-theft alert app that I installed on my smartphone a while ago, and use as a Wallpaper ever since.’


Never judge a book by its colour – nor a generation Z female by her braces colour.

________


Noémi (13) a napokban fogszabályzót kapott.

Rengeteg színből választhatott – végül a rózsaszín mellett döntött.


A fogász, egy 50 körüli hölgy, mindezt széles (és hibátlan) mosollyal nyugtázta, és biztosította lányom, hogy teljességgel megérti döntését, mert “a rózsaszín az olyan aranyosan lányos”.


Lányom udvariasan végighallgatta, majd a kedvesen megjegyezte, hogy akár ez is lehetne döntése alapja, bár ő történetesen azért ezt a színt választotta, mivel árnyalatban ez passzol leginkább ahhoz a lopásgátló app-hez, amit a napokban installált, és amit screen-saver azóta is használ az iPhone-ján.


Ne ítélj meg egy könyvet a borítója – egy tinédzser lányt pedig a fogszabályzó színe alapján.


Dietary restrictions for teenagers

Our family in the furniture store. 
I am still checking for an item, we agree that in the meanwhile they’ll get something in the shop restaurant for lunch.
Returning to our table I find the following products in front of my 13-yr old daughter:
– 2 giant pistachio macaroons 
– 1 slice of chocolate cake
– 1 box of whipped cream 
– a bottle of chocolate drink.
Me (casting an amazed look): ‘Wow. Let me take a picture of this first.’
My husband (in an educative tone): ‘Please do not further encourage her by even taking a photo!!’
Me (patiently): ‘Fair point, darling. Let us maybe try to remember for a second under whose Close Surveillance she could purchase these things and call it ‘lunch’..’
My husband: ‘Well… of course we shouldn’t go personal and pointing fingers here… And anyway, she bought a fruit salad, too!!!!’
As it turned out, the latter one only from practical reasons – poor teenagers do need something to keep their smartphones, after all..
_______________
Családi bútorvásárlás. 
Én rövid kitérő után csatlakozom hozzájuk ebédre az étteremben.
Lányom szigorú étrendjét a következő fogások képezik:
– 2 óriás pisztácia macaron
– 1 szelet csokoládétorta
– 1 doboz tejszínhab
– 1 üveg kakaó.
Én: “Noémi, ezt muszáj lefotóznom.”
Házastársam (rosszallóan): “Ne bátorítsd azzal, hogy még fotót is készítesz róla!!”
Én: “Jogos..egy pillanatra idézzük csak fel, pontosan kinek a Szoros Felügyelete alatt is sikerült mindezen élelmiszerekre szert tennie..”
Házastársam: “Najó najó, nem kell rögtön személyeskedni.. És egyébként is gyümölcssalátát is választott!!!”
Mint kiderült, ez utóbbit tisztán praktikus okokból – végülis szegény gyereknek valamivel a mobiltelefonját is csak ki kell támasztania.

The long term benefits of having a teenage sis

My son (9) trying to snuggle to his teenage sister (13): 
‘Noëmi, may I give you a kiss & hug?’
Noëmi (13) (with a savage look): ‘GRRRRRR!!!!!!!!’
My son (rationally): ‘I see. Then I guess I will try it again within 3-4 years..’
_________________
Walter (tinédzser nővéréhez bújósan) (9): “Noémi, adhatok egy puszit és ölelést?”
Noémi (13) (vad tekintettel): “GRRRRRR!!!!!!”
Walter (racionálisan): “Értem. Akkor talán térjünk erre vissza úgy 3-4 év múlva..” 

Door-slamming vortex

My daughter (13): ‘Mama, I would like to kindly inform you that you and papa are really lucky with me that despite I am a teenager, I do not do the usual pubertal things such as ups and downs in mood, irritating tone, speaking over my shoulder, or lecture you on what to think and what not.’
Me: ‘We are grateful every.single.day..’
____________
Noémi (13): “Anya, elmondanám neked, h elképesztően szerencsések vagytok velem, amiért én nem produkálom a szokásosan idegesítő pubertás dolgokat, úgy mint váltakozó hangulat, irritáló hangsúlyok, félvállról beszélgetés. Én nem mondom meg nektek, hogy miről mit gondoljatok. Remélem, tisztában vagytok vele, milyen kegyesen bánik veletek a Sors!!”
Én: “Nem lehetünk elég hálásak.”

Juan Carlos for President

My daughter (13 years old) has been learning to play the jazz saxophone for 5 months. 
Her teacher, Juan C, a gentleman from Cuba, is a professional musician, who has taken up teaching not so long ago – meaning he does not necessarily follow the ‘music school protocols’ in each and every aspect.
Now e.g. in order to introduce his students to the Real World from a very early age of their studies, for today he organised a small concert for them in one of the local jazz cafes in Antwerp.
I find it simply gorgeous – at least I still clearly remember that the peak moment of my music school studies was when I could play at the Christmas concert in the local old-age home.
My daughter’s concert performance has been recorded, which – in order not to hurt the sensitivity of those of my readers here who are not completely deaf – I’m not going to show now. 
Rather a photo: this was taken 5 months ago, the day when she could touch her saxophone for the first time.
By the way, approximately the same day when I last saw her practicing.
______________
– Hungarian follows –
Szóval az úgy volt, h Noémi (13) 5 hónapja a helyi zeneiskola szervezésében jazz szaxofonozni tanul. 
Az oktatója, Juan Carlos, egy kubai úriember, aki főfoglalkozású koncertzenész, valamint saját produkciós céget irányít. 
Utóbbi okán, tehát hogy a tanítás inkább mellékszál az életében, és amúgy gyakorló előadó, az oktatási módszertanról alkotott nézetei sem a zeneiskolákban (legalábbis számomra) megszokottak. 
Annak érdekében pl hogy a gyerekek ne csupán az iskola elzárt világában zenéljenek, hanem már rögtön a hangszerrel való ismerkedés kezdeteitől megtapasztalhassák, hogy mire is (lesz majd egyszer soká) jó ez az egész, szervezett nekik mára egy fellépést az egyik helyi jazz kávéházban.
Szerintem az ötlet káprázatos, legalábbis én még élénken emlékszem, hogy zeneiskolai hangszeres tanulmányaim csúcspontját az a délután jelentette, mikor karácsonyi műsor keretében felléptünk a kerületi idősek otthonában.  
Lányom mai szerepléséről egyébként videofelvétel is készült, amit a nem teljesen süket olvasókra tekintettel most inkább nem tennék közzé – majd ha már a játszott dallam is felismerhető lesz. Az addig hátralevő 10-15 évet a fentebb csatolt fotóval kívánom áthidalni: ez a kép aznap készült, amikor 5 hónappal ezelőtt először fogta kezébe a hangszert. 
Megjegyzem, gyakorolni is hozzávetőlegesen ekkor láttam utoljára.