Thiiiings can only get better

My husband (during morning preparations): ‘Noëmi, go down please to the living room, but first dress up all by yourself, and then have something for breakfast which is not biscuits, but preferably something healthy.’

Noëmi (13) turning her eyes towards the ceiling in despair): ‘So many unpleasant news, and the day has just started..’

Should not wait till the last moment..

Last night, visiting the children’s room to check if everything is peaceful. Well, Walter, our son (10), isn’t. He cannot get to sleep.

Walter: ‘I need to ask something. What if our shower once breaks down?’

Me (not a bit raising my eyebrows that this is an issue that we need to address at 21.30 without further delay):

‘It won’t. Our bathroom is new, together with the shower – all accessories in excellent health.’

Walter (not less concerned): ‘But once it does break down when I am a grandpa – what shall I do then?’

Me: ‘You are the planning type, right?’

Walter: ‘…or when you and papa are already dead – who shall I turn to??’

Me: ‘Okay-okay, I get it now. I promise that before I die, I will draft you a list with the most crucial phone numbers.’

Walter (with extra portion relief in his voice): ‘Very good. Thanks. I love you, mom.’

Me: ‘I love you, too.’

And with this, he fell asleep.

Customer centricity

I have just received a letter with an invoice from the PATHOLOGY department of a hospital.

The pathology department warmly welcomes me, reassuring they are utmost delighted that they can greet me among their new clients.

Later the letter describes that it is about the laboratory test I had some weeks ago, which (apparently) goes to pathology to evaluate the results.

I sincerely hope that Pathology being the receiving institution is part of the Standard Operating Procedure, rather than the outcome of an accurate customer segmentation based on my test results.

Fit & proper

Dear Mr(Ms) Bicycle Thief,

You were so kind to have very recently visited us – more specifically my vehicle parking on the street in front of my home.

You could eventually not steal it, still you managed to break a piece in the lock, due to which I cannot use it either.

As for the ethical and moral aspects of your profession, I would rather not touch upon that topic now, as I am afraid we have a significantly differing standpoint in this regard.

Nevertheless, I would like to share with you some objective observations regarding your activity:

All professions have some basic requirements – some fundamental criteria if you want to make a successful career in it – and yours is not an exception.

In case you next time consider to borrow a bicycle that happens to belong to somebody else, and thus you do not have the necessary keys to the vehicle, you might want to resolve this situation with your own mechanical devices – which may or may not be proper for this act.

Therefore, before next time you take action, you might want to assess the situation first whether you are technically equipped to successfully engage in the activity of stealing.

You need to know that for bicycles above a certain value there are safety measures built in the construction itself these days, which makes it somewhat longer to complete the action of stealing… in case you have the necessary equipment AND the sufficient professional experience – the above being conjunctive conditions.

Therefore, before taking a next action tonight, I recommend you to do the below Quick Self-Test in order to properly judge the Adequacy of your Criminal Capacities:

Questions related to the objects you use:

1.) ‘Do I have the proper devices?’

including (but not limited to)

a.) Do I have them from a reliable source’ (e.g. whether I have purchased – sorry, stole – them from a top criminal, or somebody lower rated in my industry)

b.) Do I regularly upgrade my equipment to be aligned with the latest technological developments in my profession (e.g. fit to open new generation bike locks, fit to cut the latest chain types..)

Questions related to your person:

2.) Do I have sufficient years of experience in my chosen business line?

3.) Am I fit to get engaged in the planned specific activity?

a.) Am I handy, in general?

b.) Do I regularly keep my knowledge up-to-date? (e.g. follow up professional literature, attend conferences, meet-ups on the newest trends in modus operandi..)

4.) Do I have good professional reputation amongst my peers? (e.g. am I considered a role model for upcoming professionals).

In case – and only in case – your answer is a ‘yes’ to all above questions, should you invest your valuable time in trying to steal a vehicle.

Otherwise it becomes a ‘lose-lose’ situation, perfectly pointless for all impacted stakeholders.

Thank you for considering the above.

Vital statistics

I have just received an email from a male colleague from a bank-branch: he is asking about my height and weight measurements.
I politely ask him whether the Bank has opened a modelling agency (‘broadening activity scope’) for which reason the above data are inevitable – but he quickly clarifies that he needs them for the life insurance I have recently requested for.
My reply attached.
Az imént kaptam e-mailt egy bankfióki ügyintéző férfikollégától, melyben magasságom és súlyom iránt érdeklődik.
Udvariasan visszakérdezek, hogy a bank a közelmúltban tudtomon kívül esetleg modellügynökséget nyitott-e, mely körülmény természetesen azonnal megmagyarázná a hirtelen támadt érdeklődést. 
A kolléga tisztázza hogy nem, ellenben a minap kötött életbiztosításomhoz szükséges a fenti 2 adat.
Válaszom csatolva.

Personalised offer

Me (upset, to my husband):
‘Guess what.  I am just reserving flight tickets for the summer, and if I book for the 4 of us, the ticket price is x EUR. 
But if I include my mum as 5th person in our booking, each ticket is calculated at a 10 EUR higher price..
So the air company must be using a different pricing from 5 persons in a group.. Would you call it ‘customer centric’??’
My husband (in a helpful, objective tone): 
‘It depends. Any chance they know your mum?’
Én (meglepetten/ bosszankodva repülőjegy foglalás közben): 
“Huu mire jöttem rá: ha négyünknek akarok csak jegyet venni, akkor a jegyár/db = iksz EUR, ha viszont anyukámat is a mi foglalásunkba teszem, akkor minden jegyet 10 EUR-ral drágábban számol..!! Ezek szerint 5 főtől magasabb árat számol a légitársaság..”
Házastársam (semleges arckifejezéssel, segítőkész hanghordozással): “Nem lehet, hogy csak ismerik anyukádat?”

Lack of lack of enthusiasm

Each and every year it is the citizens of Antwerp who can decide which TOP12 ideas to spend the 10% of the city budget (EUR 1.4m) on.

This year one of the winning initiatives was ‘Let’s make the streets greener’ – and you really can’t accuse people of the lack of enthusiasm..


Anélkül, hogy telezsúfolnám e sorokat részletekkel: Antwerpen város költségvetésének 10%-áról (EUR 1.4m) minden évben a helyi lakosok dönthetnek: milyen 12 legfontosabb dologra költsön a városvezetés, és mennyit.

Idén előkelő helyen futott be a “Növeljük a városi zöldterület arányát” gondolat – és a lakosság igazán nem vádolható a lelkesedés hiányával..

Complexity reduction

One evening we are returning from the beach.

My children are quarrelling with each other – just like usual: it has been a long day, and they are cold.

But then they realise: we have a blanket with us!


And with this, we have found the basic recipe for world-peace: fewer blankets than freezing angry people.

Things are usually more simple than they might seem.

You know these youngsters..

‘Mama, I can see you are busy reading, and you have told me it’s a great book.

So I prepared you some dinner as you need to eat something after all: salmon sushi with soya sauce and a little wasabi. I’ve brought it up to you so you don’t need to come down and stop reading.’

Walter, 9 years old.


“Anya, látom, elmélyülten olvasol, mondtad, hogy nagyon érdekes a könyv.

Készítettem neked vacsorát, mert azért enned csak kell valamit: lazac sushi, kis szója szósszal és egy kevés wazabival. Felhoztam, hogy ne kelljen lejönnöd érte.”

Walter, 9 éves.

It’s all so relative..

My daughter (13): ‘Mama, wow, in this outfit you look like a teen!!’

Me: ‘Oh, you are so kind..’

My son (9): ‘What is a ‘teen’?’

My daughter: ‘Somebody, who compared to you, is very, very old ..’


Noémi (13): “Anya, wow, ebben a ruhában most úgy nézel ki, mint egy tinédzser!”
Én: “Oh, nagyon köszönöm..”
Walter (9): “Mi az a ‘tinédzser’?”
Noémi: “Az olyasvalaki, Walter, aki hozzád képest nagyon nagyon öreg..”

Testing and validating conceptual models

Today, biking to school with my 9-yr-old son:
He (on a painful voice): ‘OOOUCCH!!!! My back hurts very much!!’
Me (with a worried look): ‘Let’s stop immediately, so I can check! Where exactly does it hurt?’
He: ‘Where my bag-pack touches it.’
(…In a short while…)
Me: ‘Walter. What is the precise purpose of carrying a tree trunk with you?’
He: ‘Ooohh THAT one! I totally forgot about that! I collected it yesterday in the school yard, so I can poke my sister with it.’
Me: ‘Walter – do you think it is a good idea?’
He: ‘Yes. It works.’
Ma, iskolába bicajozás közben Walter (9) fájdalmas arccal:
“AUUÚ, nagyon fáj a hátam!!”
Én (aggodalmasan): “Álljunk meg gyorsan, megnézem mi az. …Pontosan hol fáj?”
Walter: “Ott, ahol a hátizsák hozzáér.”
(…Néhány másodperc múlva…)
Én: “Walter. Pontosan milyen okból hordasz magadnál egy fatörzset?”
Walter: “Ja AZ! El is felejtkeztem róla! Tegnap gyűjtöttem az iskolaudvaron, hogy majd Noémit bökdöshessem vele.”
Én: “Walter – szerinted ez jó ötlet?”
Walter: “Igen. Működik.”


One of my favourite colleagues greeted me today with a ‘Good morning, Mrs. Trump’.
I thanked for his compliment a bit hesitantly, since I wasn’t sure whether he considers me as beautiful or as clever.
Az egyik kollégám ma reggel “Good morning, Mrs Trump”-pal köszöntött vidáman. 
Bizonytatlanul köszöntem csak meg a bókot, mivel nem tudtam, h szerinte olyan szép vagyok, vagy olyan okos.

Books and their covers

My daughter (13) has recently received braces on her teeth.

She could choose between many different colours, finally ending up with a pink set.

The dentist, a lady in her 50s, gave her a big smile and confirmed that she could totally understand the colour choice, being ‘nicely girlish’.

My daughter listened to her politely, eventually remarking: 

‘It could be also a reason for my choice. 

..But actually, this is the shade of colour that best matches the anti-theft alert app that I installed on my smartphone a while ago, and use as a Wallpaper ever since.’

Never judge a book by its colour – nor a generation Z female by her braces colour.


Noémi (13) a napokban fogszabályzót kapott.

Rengeteg színből választhatott – végül a rózsaszín mellett döntött.

A fogász, egy 50 körüli hölgy, mindezt széles (és hibátlan) mosollyal nyugtázta, és biztosította lányom, hogy teljességgel megérti döntését, mert “a rózsaszín az olyan aranyosan lányos”.

Lányom udvariasan végighallgatta, majd a kedvesen megjegyezte, hogy akár ez is lehetne döntése alapja, bár ő történetesen azért ezt a színt választotta, mivel árnyalatban ez passzol leginkább ahhoz a lopásgátló app-hez, amit a napokban installált, és amit screen-saver azóta is használ az iPhone-ján.

Ne ítélj meg egy könyvet a borítója – egy tinédzser lányt pedig a fogszabályzó színe alapján.

Burden of proof

My daughter (13): ‘Papa, how come you are not afraid of insects?’
My husband (in a calm tone): ‘I am simply bigger than them.’
My daughter: ‘Ok-ok, but I am also bigger and still afraid – how can you explain it??’
My husband (even calmer): ‘Well, I am not convinced if one of us has to give an explanation, it is necessarily me..’
Noémi (13): “Apa, te hogy csinálod, hogy nem félsz a rovaroktól?”
Házastársam (nyugodt hangon): “Egyszerűen nagyobb vagyok náluk.”
Noémi: “De én is nagyobb vagyok náluk, mégis félek tőlük, ezt mégis mivel magyarázod??”
Házastársam (még nyugodtabban): “Nem vagyok róla meggyőződve, hogy emiatt feltétlenül nekem kellene magyarázkodnom..”

Dietary restrictions for teenagers

Our family in the furniture store. 
I am still checking for an item, we agree that in the meanwhile they’ll get something in the shop restaurant for lunch.
Returning to our table I find the following products in front of my 13-yr old daughter:
– 2 giant pistachio macaroons 
– 1 slice of chocolate cake
– 1 box of whipped cream 
– a bottle of chocolate drink.
Me (casting an amazed look): ‘Wow. Let me take a picture of this first.’
My husband (in an educative tone): ‘Please do not further encourage her by even taking a photo!!’
Me (patiently): ‘Fair point, darling. Let us maybe try to remember for a second under whose Close Surveillance she could purchase these things and call it ‘lunch’..’
My husband: ‘Well… of course we shouldn’t go personal and pointing fingers here… And anyway, she bought a fruit salad, too!!!!’
As it turned out, the latter one only from practical reasons – poor teenagers do need something to keep their smartphones, after all..
Családi bútorvásárlás. 
Én rövid kitérő után csatlakozom hozzájuk ebédre az étteremben.
Lányom szigorú étrendjét a következő fogások képezik:
– 2 óriás pisztácia macaron
– 1 szelet csokoládétorta
– 1 doboz tejszínhab
– 1 üveg kakaó.
Én: “Noémi, ezt muszáj lefotóznom.”
Házastársam (rosszallóan): “Ne bátorítsd azzal, hogy még fotót is készítesz róla!!”
Én: “Jogos..egy pillanatra idézzük csak fel, pontosan kinek a Szoros Felügyelete alatt is sikerült mindezen élelmiszerekre szert tennie..”
Házastársam: “Najó najó, nem kell rögtön személyeskedni.. És egyébként is gyümölcssalátát is választott!!!”
Mint kiderült, ez utóbbit tisztán praktikus okokból – végülis szegény gyereknek valamivel a mobiltelefonját is csak ki kell támasztania.

About my legendary cooking talents

My husband, as usual, prepares breakfast for the family: this time salmon salad. For that, he rinses salmon, mixes cumin, chili powder, salt and pepper and rubs the pieces all over with the spice mixture. He washes and slices vegetable: lettuce, cherry tomatoes and cucumber. Then he toasts pine nuts, grates cheddar on top, and adds some drops of extra virgin greek olive oil, as well as balsamic vinegar.
Out of psychic reasons, in order to somewhat hide the obvious fact that in the above described process I am literally of no use, moreover to make absolutely sure I do not cause any harm, he asks me to slice 1 piece of radish.
Our daughter (13) in the meanwhile comes into the kitchen, looks at us, and runs upstairs screaming to her brother in ecstatic excitement:
‘Walter, Walter!!! Mama cooks!!!!!!’
Házastársam szokás szerint elkészíti a család reggelijét: ezúttal lazac salátához lazacot tisztít és fűszerez. Majd a salatalevélből, koktélparadicsomokból és uborkából álló alapra fenyőmagot pirít, néhány szem mazsolát ad hozzá, és cheddart reszel a tetejére. A műalkotás néhány csepp eredeti görög extra szűz olíva olaj valamint balzsamecet felhelyezésével válik teljessé.
Pszichés okokból, hogy oldja annak nyilvánvaló tényét, miszerint én a fent leírt folyamatban semmilyen haszonnal nem kecsegtetek, továbbá hogy lehetőség szerint nullára mérsékelje az általam okozható károk esélyét, házastársam kezembe nyom 1db retket, h azt vágjam fel – tehetségemhez mérten apró darabokra. 
Lányom (13), aki időközben megérkezett a konyhába, ránk néz, majd önkívületi állapotban szalad fel öccséhez az emeletre, üveghangon a következőket sikoltozva:
“Walter, Walter!!!!!! Anya főz!!!!!!!”

The long term benefits of having a teenage sis

My son (9) trying to snuggle to his teenage sister (13): 
‘Noëmi, may I give you a kiss & hug?’
Noëmi (13) (with a savage look): ‘GRRRRRR!!!!!!!!’
My son (rationally): ‘I see. Then I guess I will try it again within 3-4 years..’
Walter (tinédzser nővéréhez bújósan) (9): “Noémi, adhatok egy puszit és ölelést?”
Noémi (13) (vad tekintettel): “GRRRRRR!!!!!!”
Walter (racionálisan): “Értem. Akkor talán térjünk erre vissza úgy 3-4 év múlva..” 


My son (9) to me: ‘You are my best mum!’
Me (overwhelmed with emotions, on the verge of bursting into tears): ‘Really? Thank you!!!’
He: ‘….There is no fierce competition in this role, though ..’
Walter (9): “Te vagy a legjobb anyukám!!”
Én (már-már könnyeimmel küszködve): “Úgy gondolod? De boldog vagyok!!”
Walter: “…Mondjuk nincs is nagy verseny..”

Some scientific facts to consider

Recent studies show that no matter how they originally looked like when they first met, people forming a family together after a while begin to more and more take after each other.

No wonder I am now slightly reluctant to address my daughter’s request and adopt a hippo from the nearby zoo.
Már-már közhelynek számít annak megállapítása, hogy függetlenül attól, hogy hogyan néztek ki korábban, az egymással családot alapító felek idővel elkezdenek hasonlítani egymásra.
A fentiek tükrében némileg vonakodom teljesíteni lányom kérését, melynek értelmében haladéktalanul örökbe kell fogadnunk a helyi állatkert vízilovát.

When trash is not garbage

My little son has received grandma’s old mobile phone. No SIM card, no nothing – except the camera function.. He is enthusiastically shooting photos of any of us, anytime, anywhere.
Right now he is reviewing the pictures taken yesterday and has just kindly informed me that no doubt, in our family the trash can is the most photogenic.
Walter (9) legutóbbi magyarországi látogatásunkkor megkapta nagyi kimustralt, SIM kartya nélküli mobilját, és 3 napja lelkesen fotózik a lakásban, akit és amit csak ér.
Az imént volt szíves tudatni velem, hogy családunkban a kukának van a legjobb fényképarca.


‘First I found you awful …deedah deedah
Then I started to like you… mmm la dee da
I’ve always loved your smell… deedah la la
Hated your taste, though… mm mmm da da
Ours is a Love & Hate relaaaaaaaationship!!… MMM LA DEE DA OHYEEEAH…!!’
My son (9) singing to his mint toothpaste in the bathroom this morning.
“Kezdetben gyűlöltelek … subidubidu
Aztán megszerettelek … pamparam pampam
Az illatod mindig is imádtam … sup sup je je 
De az ízed utáltam … param pam subidubi
Se veled se nélküled kapcsolat a miéééénk!!… subidubi óigen yeah yeah!!’
Walter (9) ma reggel a fürdőszobában, mentolos fogkréméhez énekelve.

The truth and nothing but the truth

Returning from our trip to Hungary, just before boarding we are instructed to wait in the airport building for at least 30 minutes. 
After which we can see several grim-looking police officers getting into their vans accompanied by some police dogs – leaving our airplane. 
On the side of the police vans each and every passenger (including those with Serious Eyesight Disorder) can read the comforting message (written in capital letters, font size approx. 36473): 
‘Police Department – Special Unit – EXPLOSIVES’.
I do not doubt those Police officers do their job properly and with utmost care.
I also highly appreciate the efforts taken by the Airport to make sure passengers – in the spirit of full transparency – are properly informed of any relevant circumstances regarding their flights, such as an eventual security operation, e.g. extended search for detonators, explosives.. 
But then – once the airplane HAS received the green light for departure – couldn’t just authorities pretend those officers work for some police department completely different from ‘EXPLOSIVES’, such as Protection of Public Morals or Traffic Violations?
There can be situations in which one may prefer to believe that the reason for Police attendance is rather that two otherwise married  members of the cabin crew have been caught in a heated private appointment on seats 27 A-C, or that the pilot is suspected of having breached the speed limit somewhere in the Belgian stratosphere in the course of the previous flight. And ‘2 minutes before boarding’ seems just one of those situations..
Ma, mikor magyarországi utunk végén a reptéren beszálláshoz készülődünk, kb. 30 percet késik a boarding. Mikor végül mégis megnyitják a kijelölt kaput, 2 rendőrfurgon látható a repülőgép mellett, amelybe marcona egyenruhások sora száll éppen be néhány rendőr-eb társaságában, majd fentebb emlitettek komor arccal távoznak. 
A furgonok oldalán a kb 28384-es betűnagyságú felirat készséggel tájékoztatja az utazóközönség minden egyes tagját (beleértve a súlyos látássérülteket is) miszerint: “TŰZSZERÉSZEK”.
Nem kétlem, hogy a Rendőrség rendkívül alaposan, a legnagyobb körültekintés mellett végzi feladatát – bármi is az.
Ugyancsak nagyra értékelem a Reptér azirányú törekvését, mely az utazóközönség teljeskörű transzparens tájékoztatására irányul, nem rejtve el egy esetleges, a járatot érintő, fokozott biztonsági ellenőrzés (pl. robbanóanyag, detonátor keresése a fedélzeten) tényét sem.
Így csak egészen halkan érdeklődöm, hogy az ilyen, és csupán az ilyen esetekben, nem tehetne-e mégis úgy a Tisztelt Hatóság, mintha nem is Tűzszerészek, hanem inkább az Erkölcsrerendészet vagy a Közlekedési Kihágások Ügyosztálya munkatársainak akadt volna halaszthatatlan dolga a fedélzeten 2 perccel felszállás előtt?
Létezhetnek ugyanis olyan szituációk, amikor a megerősített rendőrségi jelenlét pontos oka helyett – ha már egyszer a gép megkapta a felszállási engedélyt –  szívesebben hinném azt, hogy a repülőgép személyzetének két tagját a közerkölcsöt alapjaiban megrengető bűnös paráználkodáson kapták rajta a 27 A-C ülések magasságában, vagy hogy a kapitány az előző járattal Belgium légterében egyízben átlépte a sebességhatárt, amiért is büntetőpont kerül a jogosítványába, 2x kimarad a dobásból, vagy tudomisén – és a “2 perccel boarding előtt” az épp ilyen szituációnak tűnik..

Door-slamming vortex

My daughter (13): ‘Mama, I would like to kindly inform you that you and papa are really lucky with me that despite I am a teenager, I do not do the usual pubertal things such as ups and downs in mood, irritating tone, speaking over my shoulder, or lecture you on what to think and what not.’
Me: ‘We are grateful’
Noémi (13): “Anya, elmondanám neked, h elképesztően szerencsések vagytok velem, amiért én nem produkálom a szokásosan idegesítő pubertás dolgokat, úgy mint váltakozó hangulat, irritáló hangsúlyok, félvállról beszélgetés. Én nem mondom meg nektek, hogy miről mit gondoljatok. Remélem, tisztában vagytok vele, milyen kegyesen bánik veletek a Sors!!”
Én: “Nem lehetünk elég hálásak.”


Today I started to read ‘Sapiens’ by Harari.
According to the e-reader I will finish within 5 hours 41 minutes.
Then, having read 20 pages, the e-reader indicated that I still have 7 hours 9 minutes to go – it’s much more than before I started it at all!
Philosophical works – so typical..
Ma elkezdtem olvasni Harari-tól a “Sapiens”-t. 
Az e-book olvasó app szerint 5 óra 41 perc alatt fogok vele végezni.
Az első 20 oldal elolvasása után viszont azt írta ki, hogy 7 óra 9 perc múlva fejezem be – több idő van hátra belőle, mint mikor még el sem kezdtem!!
Filozófiai művek – tipikus..

How to reduce the number of 1.5 billion potential civil lawsuits to a bunch of restaurant goers (still hungry)

Shopping centre, ‘oriental cuisine’.
Starting to eat the spicy chicken I immediately understand the reason behind the name choice of the restaurant: ‘Asian’. 
No wonder – if it was called ‘Chinese’, there would be 1.4 billion people immediately filing a lawsuit for Defamation.
(If ‘Vietnamese’, it would be only 100 million, though).
I have ordered a ‘small portion’ – for the exact quantity definition see the attached photo. 
First I am so naive to think that the staff member, seeing my slender figure, feels sorry for me, so she gives me a double… but then I realise it must be herself who normally has to carry home all the leftover, and she loves her own family as much as I do mine, so why would she want to punish them, of course.
Üzletközpont, ázsiai konyha.
Nagyon rég ettem ilyet, az íz és állag alapján rögtön megértem a névadás okát: “Ázsia”. 
Nem is csoda, mert ha kiírja, hogy “kínai”, abban a pillanatban fogja 1.4 milliárd ember felháborodottan magánvádas eljárásban beperelni becsületsértésért.
(Oke-oké, ha “vietnami”, akkor csak 100 millió).
Fél adagot kérek, melynek definíciója a csatolt fotón megtekinthető. 
Először elbizakodottan arra gondolok, hogy azért kapok mégis ilyen hatalmas mennyiséget, mert sudár alkatomból ítélve a konyhás néni úgy ítéli meg, hogy nyilvánvalóan éhezem, ám kóstolás után rájövök, hogy a megmaradt mennyiséget minden bizonnyal neki kell hazavinnie, és hozzám hasonlóan ő is szereti a családját, miért akarna tehát nekik rosszat.

Everyday science

My son (9) (upset, towards his sister, pointing at her hairbrush left on the bathroom counter):
‘Get rid of your DNA, will you?’
Now my son is either 100% pure STEM profile, or he secretly watches CSI episodes at night.
Walter (9) (feldúlt hangon, nővére gondatlanul előlhagyott hajkeféjére mutatva a fürdőszobában):
“Noémi, bocs, de sürgősen csinálj valamit a DNA-ddal, mert ez így gusztustalan.”
A gyerek most vagy tényleg nem humán műveltségű, vagy éjjelente titokban a CSI epizodjait nézi.

Annie Leibovitz

A couple of days ago I posted this photo on Instagram. 
No huge story behind: I was waiting for the corporate shuttle bus in Brussels (Belgium) and looked around: what I saw was the usual grey glass-steel buildings. 
Then suddenly I looked up, and this is what I saw. Then and there I realised that I most probably never look at the sky, since the image I saw seemed not at all familiar to me.
So I took this photo. This only one.
Apart from the fact that I cannot remember I’ve ever posted anything on Insta where no 1828338 pre-versions existed, what also happened was that I received numerous nice feedback in comments and private messages from friends but also from complete strangers. 
Note: it’s great to be famous among friends for being a terrible photographer – so I get a standing ovation whenever I accidentally produce any picture where my fingers are not in front of the lens.
Néhany napja tettem fel ezt a fotót az Instagramra, abból az indíttatásból, hogy Brüsszelben, a céges buszra várva, körbenéztem, mindenhol épület, aztán valamilyen sugallattól vezérelve az ég felé is tekintettem, és ott ez a látvány fogadott. Mire rájöttem, hogy fölfelé valószínűleg valahogy soha nem szoktam nézni, mert amit ott és akkor láttam, az mind újdonságként hatott rám. 
És ekkor kattintottam.
Azon túl, hogy nem emlékszem, hogy valaha is posztoltam volna bármilyen képet, amiből ne létezett volna előtte 182383 elő-verzió, az is meglepett aztán, hogy erre a fotóra az Instan és magánüzenetben is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. 
Azért van annak számtalan előnye, ha az ember közismerten pocsék fotós: ismerősei már akkor sztárként ünneplik, ha egyszer véletlenül egészen kivételesen nem lóg bele az ujja a képbe.

Aviation security

Recently at Eindhoven airport my son’s (9) transparent blue pistol – that shoots out pingpong balls – got confiscated (together with ammunition) as ‘object prone for threats’.

The attached photo demonstrates the incriminated weapon, together with the utmost radical and violent (now however a little droopy) underaged international terrorist.

For me, a lawyer, it is also a heartwarming experience whenever we obey not only the letter, but also the spirit of the law, as I am convinced that thanks to the vigilance of the security personnel, after these measures all passengers could proceed to their destinations with a considerably higher level of safety.


Ma megvettem a repülőjegyeket közelgő nyaralásunkhoz. Hollandiából indulunk majd, amiről eszembe jut az a közelmúltbeli eset, mikoris a reptéri biztonsági ellenőrzés során Waltertől (9) elkobozták a világoskék áttetsző műanyag pisztolyát, ami pingpinglabdakat lő ki (a 3 db hozzátartozó lőszerrel együtt), mint “más utasokban félelem keltésére alkalmas eszközt”.
A személyzet elkötelezett éberségének hála az esetet követően már végképp teljes biztonságban éreztem magam.
A képen az inkriminált eszköz, valamint az amúgy mindenre elszánt (bár ekkorra kissé szottyadt) Kiskorú Kőrözött Nemzetközi Terrorista látható.

Breaking news

Breaking news:
The flowers that I planted with the children are blooming.
The reason for ‘breaking news’ is that with my previous success rate as a gardener I could have easily added ‘despite the fact’ between ‘flowers’ and ‘that’.
Megszakítjuk adásunkat, rendkívüli közlemény!!!!
A növény, amit ültettem a gyerekekkel a télen, virágzik!!!
Amiért ez szenzáció az az, hogy a korábban felhalmozott kertészeti ismereteim valamint szakmai tapasztalatom fényében az “amit” szót nyugodtan behelyettesíthetnénk az “annak ellenére hogy én”-nel is.

The whole is sometimes greater than the sum of its parts

My son (currently 9) was 2 years old when we moved from Hungary to Belgium.
This morning, triggered by a tv program, we have the following existential conversation:
Me: ‘Walter, do you think you are Belgian or rather Hungarian?’
He (9ys): ‘50% Belgian, 100% Hungarian.’
Note: Walter is one of the best in his class in maths.
Én: “Walter, szerinted te magyar vagy, vagy flamand?”
Walter (9): “50% belga, 100% magyar.”
Ui: Walter az osztályában a legjobb matekos.


A Hungarian friend is visiting us in Belgium. He can speak English, but no word in Dutch.
He is planning to quickly pick up some Dutch vocab. 
(In the meanwhile the weather gets quite stormy).
He: ‘How do you say ‘wind’ in Dutch?
Me: ‘Wind.’
He: ‘Same as in English? It’s easy for a language learner!’
My husband: ‘Yes, it’s a wind-wind situation.’
Egy barátunk látogat meg épp minket Magyarországról. Angolul beszél, hollandul nem, de érdeklődő.
(Épp sétálunk, vihar kezdődik).
Ő: “Hogy mondják hollandul azt hogy ‘szél’?”
Én: “Wind.”
Ő: “Ugyanúgy mint angolul? Így könnyű nyelvet tanulni!”
Házastársam: “Igen, ez egy igazi wind-wind szituáció.”

How romantic

– Hungarian follows –
My son (9) waking up this morning: ‘What’s that sound?’
Me (enthusiastic): ‘Imagine, a little birdy is tweeting outside!’
He: ‘It shouldn’t. Irritating.’
A city child, no doubt.
Walter (9), felébredve: “Mi ez a hang?”
Én (lelkesen): “Képzeld, egy kismadár csicsereg odakint!”
Rém irritáló.”
Városi gyerek.

Long live your country! Whatever it is called..

– Hungarian follows –
The days at the end of March remind me of the occasion, when some years ago our family got invited by friends to a Greek event: on 25 March all Greeks traditionally celebrate (via singing and dancing) the fact that they successfully fought for independence from the Turkish (Ottoman) Empire after 400 long and painful years.
Our son was still small – you might know, this is the age group when children already like to make bold statements, preferably in public, when the power of their vocal chords is directly proportional to the number of people around within great hearing distance – and so when the Greek national anthem started and people were standing up with tears in their eyes he found it the right moment to ask it loud and clear:
“…..And so here everybody is really TURKISH?”
At that moment my husband, myself and our daughter immediately replied in such a perfect coherence and syncronity which according to any randomly chosen family psychologist would have been seen as the Ultimate Sign of Family Unity, and which, by the way, is hardly ever experienced in our family, however this time our carefully elaborated message was perfectly aligned both regarding content and form, being: “SSSSSHHHHhhhhhhhhhh!!!!!!!”
I cannot but wonder how anachronistic construction a child is: it is not only the ‘mute’ button which was completely missed out at the design, but also basic blogging features (‘moderation’ and ‘pre-approval of comments’) seem to be also missing..
Március vége egy múltbeli eseményre emlékeztet: anno görög barátaink ünnepre invitáltak bennünket – énekkel-tánccal emlékeznek meg a pirosbetűs márc. 25-i nemzeti sorsfordítóról, amikor is népük 400 kínkeserves év után kivívta az Ottomán Birodalomtól való függetlenségét. 
Fiunk még kicsi volt, abban az életkorban – talán ismerősen cseng egyeseknek – amikor a gyerekek szívesen tesznek bátor kijelentéseket, mindezt lehetőleg széles nyilvánosság előtt, főképp olyan helyzetekben, ahol a kijelentés bátorságának foka egyenes arányban nő a hallótávolságon belül elhelyezkedő felnőttek számával.
Ezután már nem is volt különösebben meglepő, hogy mikor az egybegyűltek épp felállni készültek könnycseppel szemükben a görög himnusz felcsendültekor, fiam szép hangosan (ahogy mindig biztatjuk hogy beszéljen), valamint kristálytiszta artikulációval feltette a kérdést, miszerint “..És akkor itt most tényleg mindenki TÖRÖK?”
Abban a pillanatban házastársam, én, és lányunk a családunkban normál hétköznapokon egyébként csak egészen kivételes esetekben megmutatkozó egyetértésben reagáltunk, az összehangoltságnak olyan fokát felmutatva, melynek láttán bármely tetszőleges családpszichológus elégedetten csettintett volna nyelvével hogy ez aztán a családi egység, mely üzenetünknek lényege röviden összegezve a következő volt: “PSSSSSSSssssszzzzzzztttttt!!!!!!!!!”
Nem győzöm csodálkozni, mennyire korszerűtlen konstrukció is egy gyerek: nem csupán “elnémít” gombot mulasztottak el rátervezni, de a legalapvetőbb blogolási funkciókkal (“kommentek moderálása/engedélyezése”) sem rendelkezik..

Juan Carlos for President

My daughter (13 years old) has been learning to play the jazz saxophone for 5 months. 
Her teacher, Juan C, a gentleman from Cuba, is a professional musician, who has taken up teaching not so long ago – meaning he does not necessarily follow the ‘music school protocols’ in each and every aspect.
Now e.g. in order to introduce his students to the Real World from a very early age of their studies, for today he organised a small concert for them in one of the local jazz cafes in Antwerp.
I find it simply gorgeous – at least I still clearly remember that the peak moment of my music school studies was when I could play at the Christmas concert in the local old-age home.
My daughter’s concert performance has been recorded, which – in order not to hurt the sensitivity of those of my readers here who are not completely deaf – I’m not going to show now. 
Rather a photo: this was taken 5 months ago, the day when she could touch her saxophone for the first time.
By the way, approximately the same day when I last saw her practicing.
– Hungarian follows –
Szóval az úgy volt, h Noémi (13) 5 hónapja a helyi zeneiskola szervezésében jazz szaxofonozni tanul. 
Az oktatója, Juan Carlos, egy kubai úriember, aki főfoglalkozású koncertzenész, valamint saját produkciós céget irányít. 
Utóbbi okán, tehát hogy a tanítás inkább mellékszál az életében, és amúgy gyakorló előadó, az oktatási módszertanról alkotott nézetei sem a zeneiskolákban (legalábbis számomra) megszokottak. 
Annak érdekében pl hogy a gyerekek ne csupán az iskola elzárt világában zenéljenek, hanem már rögtön a hangszerrel való ismerkedés kezdeteitől megtapasztalhassák, hogy mire is (lesz majd egyszer soká) jó ez az egész, szervezett nekik mára egy fellépést az egyik helyi jazz kávéházban.
Szerintem az ötlet káprázatos, legalábbis én még élénken emlékszem, hogy zeneiskolai hangszeres tanulmányaim csúcspontját az a délután jelentette, mikor karácsonyi műsor keretében felléptünk a kerületi idősek otthonában.  
Lányom mai szerepléséről egyébként videofelvétel is készült, amit a nem teljesen süket olvasókra tekintettel most inkább nem tennék közzé – majd ha már a játszott dallam is felismerhető lesz. Az addig hátralevő 10-15 évet a fentebb csatolt fotóval kívánom áthidalni: ez a kép aznap készült, amikor 5 hónappal ezelőtt először fogta kezébe a hangszert. 
Megjegyzem, gyakorolni is hozzávetőlegesen ekkor láttam utoljára.

Health above all

– Hungarian follows –
Ok, so according to the doctor’s instructions Grandma needs to take a half from this pill.
Ps: my mobile phone together with the phone number of the Emergency carefully prepared on the table. If I don’t come any more, I did not have anything left to push the keyboard with.

But hey, 1-2 chopped-off fingers, what’s that? A very tiny sacrifice – health is more important.

Tehát akkor az orvos utasítása szerint nagyinak ebből kell bevennie felet.
Ui: A mobilom az Ügyelet számával egyetemben az asztalon gondosan elhelyezve. Ha többé nem jelentkeznék, akkor nem maradt mivel bepötyögnöm a számokat.
De 1-2 levágott ujj – mégis mi az? Aprócska áldozat az egészség oltárán.

Some words on different perspectives..

Just seen this photo on the internet.

I asked my family members to interpret the picture:

My older child (13 – a Generation Z teenager..): “The 2 birds are fighting for food!”

Then I asked her little brother (9): “They are sharing food/ feeding each other..”.

Asked myself, a lawyer: “It’s what we call a ‘joint possession’..”

Asked my husband, an engineer: “The fish is too big, the birds are trying to cut it into two.”

Whatever the interpretation is, it would most probably not be the right moment to run a satisfaction survey on the fish, as the client.

Antwerp, centre of the world of fashion

We left home this morning in a rush due to which reason it was my husband who helped our son put his coat on.

When I tactfully asked him why he had zipped the right side of the coat to the left side of the sweater, he got upset and emphatically asked me to kindly refrain from eroding his artistic freedoms together with Restricting his Basic Rights for the Innovative Reinterpretation of the Current Leading Fashion Trends.