KPIs

A few days ago, after finding solution to a problem, I received the below feedback from a nice colleague working abroad:

‘…Piros, you are a SAINT – someone we can always turn to at the HQ!’

I am still trying to figure out how exactly being a saint can be matched up with my KPIs for 2019.

Just another key argument

Our daughter (13) started secondary school in September, and now is preparing for the approaching exam period.
She is checking her digital agenda for the exam schedule, and sees the following notes:
– “Catholic studies: EXAM!!”
– “Islam studies: EXAM!!”
She (who attends ‘ethics’ at school – as an alternative for children of non-religious families): 
‘Mama, you and papa were totally right. Just found another key argument in favour of atheism.’

Innovation

Me (enthusiastically): ‘Look at that innovative solution on the beer crate – a handle in the middle! I cannot recall it from earlier, there were handles only on the 2 sides..’

My husband (mutually enthusiastic): ‘Indeed! Isn’t technological revolution wonderful! How easier life has become for single alcoholists!’

A day in the life of a unicorn

Our daughter, Noëmi (13), this morning travels to Amsterdam, NL, with her music school class to watch a famous musical. The children need to be delivered to the school bus by 10 o’clock (the meeting place is located 15 min from our home by bike).

Now you need to know that Noëmi is not that nervous type.

Readiness status:

9.22 – She has already put on one of her socks

9.28 – And now the other one

9.34 – ..Pardon, it was too early to be so self-confident. True, she has started to put on her other sock – which process was then dramatically interrupted by other Activities of Higher Priority, such as an incoming chat message, the patterns on her socks, remembering a funny story having happened 3.5 years ago, a piece of interesting-shape dust on the ceiling..

9.40 – She finally starts to have breakfast

9.44 – ..No, correction: it’s more accurate to say that ‘she sat down next to her plate’.

I, like some high-ranking military training instructor, give her reminders ranging tone from the ‘soft & friendly’ to the ‘loud & powerful’ in all imaginable styles and genres.

My daughter in the meanwhile is kindly asking about my workplace, how things go there, and is giving me some coaching wherever she feels it imperative. She seems to be ready not only to consume her 2-course breakfast within the remaining 35 seconds, but also to address all issues of her mother’s employer.

9.49 – She starts to brush teeth.

We, parents, encourage her tooth-by-tooth.

9.52 – She gets enthusiastic:

‘Mama, papa, this school trip will be such an exciting experience!!’

My husband (in a somber tone):

’My Dearest Daughter, apart from you for all other family members already your leaving home is rather an exciting experience.’

Ps 1: The label on her T-shirt is a summary of her CV.

Ps 2: From among experiencing the above and reporting about it in my blog, it was the latter one being the more fun.

Or anything

First of all you need to know I cannot cook. Never could, nor having been any interested. However, I married well: my husband is a great chef 🙂
Me (on Sunday to my 10-yr-old son, who fortunately takes after his papa):
‘It’s great that you are baking a cake!!’
He (in strong encouragement): ‘Mama, I am sure your mom will be also very excited once you bake your first cake.. or anything..’

Thiiiings can only get better

My husband (during morning preparations): ‘Noëmi, go down please to the living room, but first dress up all by yourself, and then have something for breakfast which is not biscuits, but preferably something healthy.’

Noëmi (13) turning her eyes towards the ceiling in despair): ‘So many unpleasant news, and the day has just started..’

Been there, done that..

Yesterday I enrolled my daughter, Noëmi (13) to her secondary school. 
I am having a conversation with the school administrator, if they need to know anything important about her before she starts in September. 
Me: ’She is trilingual.’ 
School: ‘Great!’
Me: ‘She is lazy as hell’.
School (understanding): ’So she is a very normal teenager. Any learning difficulties?’
Me: ‘She will claim she has it in maths – but you should not believe her. See bullet point above.’
School: ‘Of course not. We have many students who try the same trick, she will feel right at home.. Anything else we need to know?’
Me. ‘She will negotiate on everything. I mean eve-ry-thing.’
School (happily): ‘With this attitude she has already well integrated with her peers. Welcome to our school, we are very much looking forward to have her on board in September.’
_____________
Tegnap beirattam Noémit (13) a választott középiskolájába, ahova jövő évtől jár majd.
Iskolatitkár Úr kérdezi tőlem, mit írjanak a gyermek fájljába, amit esetleg érdemes róla tudniuk a szeptemberi kezdéshez. 
Én: “3 nyelvű”
Iskola: “Szuper!” 
Én: “Egy lusta dög”.
Iskola (megértően): “Tinédzser. Az volna gyanús, ha nem így volna. Van bármilyen tanulási nehézsége?”
Én: “Ő legalábbis azt fogja állítani, hogy matematikából van neki ilyenje – de önök ne higyjenek neki. Lásd előző pont.” 
Iskola (vidáman): “Oh, ezt ismerjük. Gyakorlatilag csak ilyen diákjaink vannak Bármi egyéb?”
Én: “Mindent megcsellendzsel majd. MIN-DENT.”
Ő: “Ezzel gyakorlatilag már be is illeszkedett tanulóink sorába. Nagy szeretettel várjuk Noémit szeptemberben.”

Books and their covers

My daughter (13) has recently received braces on her teeth.

She could choose between many different colours, finally ending up with a pink set.

The dentist, a lady in her 50s, gave her a big smile and confirmed that she could totally understand the colour choice, being ‘nicely girlish’.

My daughter listened to her politely, eventually remarking: 

‘It could be also a reason for my choice. 

..But actually, this is the shade of colour that best matches the anti-theft alert app that I installed on my smartphone a while ago, and use as a Wallpaper ever since.’


Never judge a book by its colour – nor a generation Z female by her braces colour.

________


Noémi (13) a napokban fogszabályzót kapott.

Rengeteg színből választhatott – végül a rózsaszín mellett döntött.


A fogász, egy 50 körüli hölgy, mindezt széles (és hibátlan) mosollyal nyugtázta, és biztosította lányom, hogy teljességgel megérti döntését, mert “a rózsaszín az olyan aranyosan lányos”.


Lányom udvariasan végighallgatta, majd a kedvesen megjegyezte, hogy akár ez is lehetne döntése alapja, bár ő történetesen azért ezt a színt választotta, mivel árnyalatban ez passzol leginkább ahhoz a lopásgátló app-hez, amit a napokban installált, és amit screen-saver azóta is használ az iPhone-ján.


Ne ítélj meg egy könyvet a borítója – egy tinédzser lányt pedig a fogszabályzó színe alapján.


About my legendary cooking talents

My husband, as usual, prepares breakfast for the family: this time salmon salad. For that, he rinses salmon, mixes cumin, chili powder, salt and pepper and rubs the pieces all over with the spice mixture. He washes and slices vegetable: lettuce, cherry tomatoes and cucumber. Then he toasts pine nuts, grates cheddar on top, and adds some drops of extra virgin greek olive oil, as well as balsamic vinegar.
Out of psychic reasons, in order to somewhat hide the obvious fact that in the above described process I am literally of no use, moreover to make absolutely sure I do not cause any harm, he asks me to slice 1 piece of radish.
Our daughter (13) in the meanwhile comes into the kitchen, looks at us, and runs upstairs screaming to her brother in ecstatic excitement:
‘Walter, Walter!!! Mama cooks!!!!!!’
___________
Házastársam szokás szerint elkészíti a család reggelijét: ezúttal lazac salátához lazacot tisztít és fűszerez. Majd a salatalevélből, koktélparadicsomokból és uborkából álló alapra fenyőmagot pirít, néhány szem mazsolát ad hozzá, és cheddart reszel a tetejére. A műalkotás néhány csepp eredeti görög extra szűz olíva olaj valamint balzsamecet felhelyezésével válik teljessé.
Pszichés okokból, hogy oldja annak nyilvánvaló tényét, miszerint én a fent leírt folyamatban semmilyen haszonnal nem kecsegtetek, továbbá hogy lehetőség szerint nullára mérsékelje az általam okozható károk esélyét, házastársam kezembe nyom 1db retket, h azt vágjam fel – tehetségemhez mérten apró darabokra. 
Lányom (13), aki időközben megérkezett a konyhába, ránk néz, majd önkívületi állapotban szalad fel öccséhez az emeletre, üveghangon a következőket sikoltozva:
“Walter, Walter!!!!!! Anya főz!!!!!!!”

Competition

My son (9) to me: ‘You are my best mum!’
Me (overwhelmed with emotions, on the verge of bursting into tears): ‘Really? Thank you!!!’
He: ‘….There is no fierce competition in this role, though ..’
__________
Walter (9): “Te vagy a legjobb anyukám!!”
Én (már-már könnyeimmel küszködve): “Úgy gondolod? De boldog vagyok!!”
Walter: “…Mondjuk nincs is nagy verseny..”

About my general physical condition

My employer has been actively sponsoring sports events – amongst others bike races – for a long time.
And due to me being personally affected* (*last 3 weekends I biked 40 minutes in a row, moreover it is only the average Belgian population aged 70 who easily overtakes me uphill, while I am in close contest with grannies in their 80s – which was not at all the case a year ago) I feel totally entitled to share sports related news.
And here we go (oh yes… first study Dutch):

KBC supportert als trouwe sponsor al 25 jaar vanop de eerste lijn mee tijdens de Ronde van Vlaanderen. Hoe beleef jij dé voorjaarsklassieker?
— Read on www.kbc.be/particulieren/nl/sponsoring-actie/hoe-beleef-jij-de-ronde.html

___________
Ezt nem fogjátok érteni, arról szól, h munkahelyem aktívan szponzorál sporteseményeket, így kerékpár versenyeket is. 
És személyes érintettség okán* (*az utóbbi 3 hétvége mindegyikén bicikliztem egyhuzamban 40 percet, valamint dombra föl már csak a 70es korosztály előz le könnyedén, a 80asokkal szoros versenyben vagyok) feljogosítva érzem magam sportos posztok megosztására. 
Nnnna. 
Ilyen is volt.
Túl vagyunk rajta.

Juan Carlos for President

My daughter (13 years old) has been learning to play the jazz saxophone for 5 months. 
Her teacher, Juan C, a gentleman from Cuba, is a professional musician, who has taken up teaching not so long ago – meaning he does not necessarily follow the ‘music school protocols’ in each and every aspect.
Now e.g. in order to introduce his students to the Real World from a very early age of their studies, for today he organised a small concert for them in one of the local jazz cafes in Antwerp.
I find it simply gorgeous – at least I still clearly remember that the peak moment of my music school studies was when I could play at the Christmas concert in the local old-age home.
My daughter’s concert performance has been recorded, which – in order not to hurt the sensitivity of those of my readers here who are not completely deaf – I’m not going to show now. 
Rather a photo: this was taken 5 months ago, the day when she could touch her saxophone for the first time.
By the way, approximately the same day when I last saw her practicing.
______________
– Hungarian follows –
Szóval az úgy volt, h Noémi (13) 5 hónapja a helyi zeneiskola szervezésében jazz szaxofonozni tanul. 
Az oktatója, Juan Carlos, egy kubai úriember, aki főfoglalkozású koncertzenész, valamint saját produkciós céget irányít. 
Utóbbi okán, tehát hogy a tanítás inkább mellékszál az életében, és amúgy gyakorló előadó, az oktatási módszertanról alkotott nézetei sem a zeneiskolákban (legalábbis számomra) megszokottak. 
Annak érdekében pl hogy a gyerekek ne csupán az iskola elzárt világában zenéljenek, hanem már rögtön a hangszerrel való ismerkedés kezdeteitől megtapasztalhassák, hogy mire is (lesz majd egyszer soká) jó ez az egész, szervezett nekik mára egy fellépést az egyik helyi jazz kávéházban.
Szerintem az ötlet káprázatos, legalábbis én még élénken emlékszem, hogy zeneiskolai hangszeres tanulmányaim csúcspontját az a délután jelentette, mikor karácsonyi műsor keretében felléptünk a kerületi idősek otthonában.  
Lányom mai szerepléséről egyébként videofelvétel is készült, amit a nem teljesen süket olvasókra tekintettel most inkább nem tennék közzé – majd ha már a játszott dallam is felismerhető lesz. Az addig hátralevő 10-15 évet a fentebb csatolt fotóval kívánom áthidalni: ez a kép aznap készült, amikor 5 hónappal ezelőtt először fogta kezébe a hangszert. 
Megjegyzem, gyakorolni is hozzávetőlegesen ekkor láttam utoljára.