When trash is not garbage

My little son has received grandma’s old mobile phone. No SIM card, no nothing – except the camera function.. He is enthusiastically shooting photos of any of us, anytime, anywhere.
Right now he is reviewing the pictures taken yesterday and has just kindly informed me that no doubt, in our family the trash can is the most photogenic.
____________
Walter (9) legutóbbi magyarországi látogatásunkkor megkapta nagyi kimustralt, SIM kartya nélküli mobilját, és 3 napja lelkesen fotózik a lakásban, akit és amit csak ér.
Az imént volt szíves tudatni velem, hogy családunkban a kukának van a legjobb fényképarca.

Love-and-hate

‘First I found you awful …deedah deedah
Then I started to like you… mmm la dee da
I’ve always loved your smell… deedah la la
Hated your taste, though… mm mmm da da
Ours is a Love & Hate relaaaaaaaationship!!… MMM LA DEE DA OHYEEEAH…!!’
My son (9) singing to his mint toothpaste in the bathroom this morning.
___________
“Kezdetben gyűlöltelek … subidubidu
Aztán megszerettelek … pamparam pampam
Az illatod mindig is imádtam … sup sup je je 
De az ízed utáltam … param pam subidubi
Se veled se nélküled kapcsolat a miéééénk!!… subidubi óigen yeah yeah!!’
Walter (9) ma reggel a fürdőszobában, mentolos fogkréméhez énekelve.

Door-slamming vortex

My daughter (13): ‘Mama, I would like to kindly inform you that you and papa are really lucky with me that despite I am a teenager, I do not do the usual pubertal things such as ups and downs in mood, irritating tone, speaking over my shoulder, or lecture you on what to think and what not.’
Me: ‘We are grateful every.single.day..’
____________
Noémi (13): “Anya, elmondanám neked, h elképesztően szerencsések vagytok velem, amiért én nem produkálom a szokásosan idegesítő pubertás dolgokat, úgy mint váltakozó hangulat, irritáló hangsúlyok, félvállról beszélgetés. Én nem mondom meg nektek, hogy miről mit gondoljatok. Remélem, tisztában vagytok vele, milyen kegyesen bánik veletek a Sors!!”
Én: “Nem lehetünk elég hálásak.”

Everyday science

My son (9) (upset, towards his sister, pointing at her hairbrush left on the bathroom counter):
‘Get rid of your DNA, will you?’
Now my son is either 100% pure STEM profile, or he secretly watches CSI episodes at night.
____________
Walter (9) (feldúlt hangon, nővére gondatlanul előlhagyott hajkeféjére mutatva a fürdőszobában):
“Noémi, bocs, de sürgősen csinálj valamit a DNA-ddal, mert ez így gusztustalan.”
A gyerek most vagy tényleg nem humán műveltségű, vagy éjjelente titokban a CSI epizodjait nézi.

Aviation security


Recently at Eindhoven airport my son’s (9) transparent blue pistol – that shoots out pingpong balls – got confiscated (together with ammunition) as ‘object prone for threats’.

The attached photo demonstrates the incriminated weapon, together with the utmost radical and violent (now however a little droopy) underaged international terrorist.

For me, a lawyer, it is also a heartwarming experience whenever we obey not only the letter, but also the spirit of the law, as I am convinced that thanks to the vigilance of the security personnel, after these measures all passengers could proceed to their destinations with a considerably higher level of safety.

_______________

Ma megvettem a repülőjegyeket közelgő nyaralásunkhoz. Hollandiából indulunk majd, amiről eszembe jut az a közelmúltbeli eset, mikoris a reptéri biztonsági ellenőrzés során Waltertől (9) elkobozták a világoskék áttetsző műanyag pisztolyát, ami pingpinglabdakat lő ki (a 3 db hozzátartozó lőszerrel együtt), mint “más utasokban félelem keltésére alkalmas eszközt”.
A személyzet elkötelezett éberségének hála az esetet követően már végképp teljes biztonságban éreztem magam.
A képen az inkriminált eszköz, valamint az amúgy mindenre elszánt (bár ekkorra kissé szottyadt) Kiskorú Kőrözött Nemzetközi Terrorista látható.

How romantic

– Hungarian follows –
My son (9) waking up this morning: ‘What’s that sound?’
Me (enthusiastic): ‘Imagine, a little birdy is tweeting outside!’
He: ‘It shouldn’t. Irritating.’
A city child, no doubt.
_____________
Walter (9), felébredve: “Mi ez a hang?”
Én (lelkesen): “Képzeld, egy kismadár csicsereg odakint!”
Walter: 
“Abbahagyhatná. 
Rém irritáló.”
Városi gyerek.

Long live your country! Whatever it is called..

– Hungarian follows –
The days at the end of March remind me of the occasion, when some years ago our family got invited by friends to a Greek event: on 25 March all Greeks traditionally celebrate (via singing and dancing) the fact that they successfully fought for independence from the Turkish (Ottoman) Empire after 400 long and painful years.
Our son was still small – you might know, this is the age group when children already like to make bold statements, preferably in public, when the power of their vocal chords is directly proportional to the number of people around within great hearing distance – and so when the Greek national anthem started and people were standing up with tears in their eyes he found it the right moment to ask it loud and clear:
“…..And so here everybody is really TURKISH?”
At that moment my husband, myself and our daughter immediately replied in such a perfect coherence and syncronity which according to any randomly chosen family psychologist would have been seen as the Ultimate Sign of Family Unity, and which, by the way, is hardly ever experienced in our family, however this time our carefully elaborated message was perfectly aligned both regarding content and form, being: “SSSSSHHHHhhhhhhhhhh!!!!!!!”
I cannot but wonder how anachronistic construction a child is: it is not only the ‘mute’ button which was completely missed out at the design, but also basic blogging features (‘moderation’ and ‘pre-approval of comments’) seem to be also missing..
___________
Március vége egy múltbeli eseményre emlékeztet: anno görög barátaink ünnepre invitáltak bennünket – énekkel-tánccal emlékeznek meg a pirosbetűs márc. 25-i nemzeti sorsfordítóról, amikor is népük 400 kínkeserves év után kivívta az Ottomán Birodalomtól való függetlenségét. 
Fiunk még kicsi volt, abban az életkorban – talán ismerősen cseng egyeseknek – amikor a gyerekek szívesen tesznek bátor kijelentéseket, mindezt lehetőleg széles nyilvánosság előtt, főképp olyan helyzetekben, ahol a kijelentés bátorságának foka egyenes arányban nő a hallótávolságon belül elhelyezkedő felnőttek számával.
Ezután már nem is volt különösebben meglepő, hogy mikor az egybegyűltek épp felállni készültek könnycseppel szemükben a görög himnusz felcsendültekor, fiam szép hangosan (ahogy mindig biztatjuk hogy beszéljen), valamint kristálytiszta artikulációval feltette a kérdést, miszerint “..És akkor itt most tényleg mindenki TÖRÖK?”
Abban a pillanatban házastársam, én, és lányunk a családunkban normál hétköznapokon egyébként csak egészen kivételes esetekben megmutatkozó egyetértésben reagáltunk, az összehangoltságnak olyan fokát felmutatva, melynek láttán bármely tetszőleges családpszichológus elégedetten csettintett volna nyelvével hogy ez aztán a családi egység, mely üzenetünknek lényege röviden összegezve a következő volt: “PSSSSSSSssssszzzzzzztttttt!!!!!!!!!”
Nem győzöm csodálkozni, mennyire korszerűtlen konstrukció is egy gyerek: nem csupán “elnémít” gombot mulasztottak el rátervezni, de a legalapvetőbb blogolási funkciókkal (“kommentek moderálása/engedélyezése”) sem rendelkezik..